Nagyon színvonalas előadásokon tudhattam meg, hogy miért kéne rovart tenni a tányérra. Elvesztettem a “bogárszüzességem” és mondhatom, csodajó élmény volt! Hol lehet kapni egy jó tücsökburgert?
Fanyalgó olvasóknak üzenem: 3 héttel ezelőtt még nem sejtettem volna, hogy ma az 1. Rovaripari Konferencián kell megküzdenem pár bogárlisztes húsgolyóért(nem svéd, magyar!), és csukott szemmel tömöm magamba a sült tücsöklárvákat, miközben lelkes fiatalokat hallgatok a rovaripari innovációkról.
Megvolt az első, simán mondhatjuk, hogy történelmi eseménye a magyar rovariparnak, hiszen először találkoztak élelmiszeripari, vegyi-, stb szakemberek és a nagyközönség, hogy a témát felölelő előadásokkal tisztázzanak félreértéseket, felvázolják a lehetőségeket és a megoldandó feladatokat. Az már mellékes tény, hogy a magyar poltika ritka nagy segítőkészséggel alányúlt a témának. Annyira, hogy ma, a konferencia ideje alatt újabb nyilatkozattal borzolta a kedélyeket Fazekas Sándor agrárminiszter.
Most hirtelen csak a fotókat tudom mutatni, a következő napokban, hetekben pedig az érdekesebb előadásokat, cégeket, témákat igyekszem feldolgozni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: